Kedden minden a szokásos rendben indult. Reggel felkeltünk én hamiztam, öltöztünk és indultunk az oviba. Hazafelé Anyával bementünk vásárolni, majd Anya elkészítette a vacsit. Aztán mikor le akart ülni egy picit pihenni akkor megcsörrent a telefon, hogy menjünk a Mátéért, mert 38 fokos láza van. Anya gyorsan öltöztetett és már mentünk is. Szerencsére a dr. néni délig rendelt, így még őt is elértük. A diagnózis: mandulagyulladás. Mire hazaértünk már 39 fokig kúszott fel a lázmérő. Lázcsillapítás után a Máté 3 órát aludt, de sajnos mikor felkelt a helyzet nem volt jobb, sőt rosszabb volt. Mindenér sírt és késő délután én is rákezdtem a kis műsoromra. Mivel Apa otthon volt, így mi Anyával lementünk sétálni, hogy megnyugodjak és elaludjak. Mire haza értünk a Máté ismét elaludt. Sajnos ez még mind nem volt elég telefonon kaptuk a rosszhírt, hogy a Dédipapa kórházba került. Elesett és úgy megütötte magát, hogy magatehetetlenül feküdt a földön és össze-visszabeszélt. Apa besietett hozzá mivel Anya nem tudott miattunk menni. Az este elég rosszul alakult, mert mind a ketten folyton sírtunk és Anya ráadásul nagyon ideges volt, hogy mi történhet a Dédipapával és Apának is el kellett mennie így egyedül volt és alig várta már, hogy mi elaludjunk és Apa haza érjen és vége legyen ennek a rossz napnak.
Szerdán itthon voltunk. A Máté már jobban van, láza nincs, de alig eszik valamit, de inni iszik szerencsére. Én nekem nem volt a legjobb napom, mert sokat nyűgösködtem, de nagy hiszti nem volt. Este a Mamáék jöttek megnézni engem, hogy mennyit nőttem és a Mátét, hogy mennyire beteg. Kaptam az ágyam fölé egy zenélő forgót is, ami nagyon tetszik. Oda nézek mindig, ha meghallom a zenét, és ha lejár síkitok, hogy valaki jöjjön és húzza fel. A Dédipapa nincs jobban, nem ismerte meg Apát (délelőtt bement hozzá), és még mindig össze visszabeszél. Este mikor az Edi volt bent nála akkor meg már azzal fogadta őt, hogy neki senki semmit ne hozzon, mert ő már feladta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése