2010. március 30., kedd

2010. március 29., hétfő

Hétvége


Szombaton délelőtt lego kiállításon voltunk. Nagyon szépeket láttunk, voltak óriás szobrok és gyönyörűen felépített városok, vasútállomás stb. Máté rohant az egyik remekműtől a másikig, én meg követtem a példáját, de mind a ketten nagyon szépen viselkedtünk. Mikor Anya szólt, hogy álljunk meg, megálltunk, vagy, hogy most erre vagy arra menjünk szó nélkül megtettük. Majd miután megnéztünk mindent, játszottunk egy kicsit a legoval, de túlságosan be voltunk sózva ahhoz, hogy leüljünk és építsünk. 11 óra felé elindultunk haza, hogy időben ebédeljünk és ágyba kerüljünk, mert délután a Dédimamáékhoz mentünk vendégségbe. Eljöttek az uncsiteóék és a Mama is. Jót játszottunk és degeszre ettük magunkat, mert a Dédimama készített finom szendvicseket és sütött 4 féle sütit! Este 8-ra értünk csak haza, így már csak átöltöztünk és egy gyors meseolvasás után aludni mentünk.

Vasárnap itthon voltunk egész nap. Délelőtt Anyával legoztunk, délután pedig a Mama és a fekete Papa látogatott meg minket. Sajnos a Máté ismét nagyon kiakasztotta anyáékat a viselkedésével. A legnagyobb probléma az volt, hogy össze kellett pakolnia és ezt nem nagyon akarta, Anya meg már a végén olyan ideges lett (1 óra könyörgés után!), hogy megfenyítette a Mátét, hogyha nem pakol, össze ő bizony leönti egy kancsó vízzel (amit ki is készített a cipős szekrényre). Este azért a mese nem maradt el és a jóéjszakát puszi és ölelés sem, de Anya megkérte a Mátét, hogy legyen jó, mert ez a viselkedés nem vezet sehova.

2010. március 26., péntek

Csavargás és játszóterezés


Hétfőn reggel oviba vittük a Mátét majd bementünk Anya egyik régi kolléganőjéhez a Mammutba. Jó nagyot csavarogtunk, mire haza értünk már nem is volt idő semmire csak egy gyors ebédre és már mentem is aludni. Délután 4-re Anya elment a Mátéért majd mikor haza értek átöltöztünk és indultunk a játszótérre.

Kedden reggel ismét ovi aztán zoknikért mentünk. Anya még régebben talált a babaszobán egy nénit, akitől nagyon olcsón tudunk zoknikat venni. Majd hazamentünk, bevásároltunk és ebéd után mentünk aludni. 4-re Anya megint elment a Mátéért az oviba, közbe pedig befutott a Máté Keriapuja is. A délután itthon telet, játszással és beszélgetéssel. Este fincsi pizzát ettünk, ami elég gyorsan elfogyott, majd jött a fincsi gyümölcs joghurt!

Szerdán délelőtt itthon voltunk, délután aztán korábban mentünk a Mátéért és elmentünk a Fehér Papáékhoz. Ő nem volt otthon, mert dolgozott, de a Tünde és a Petra igen. Játszottunk kint az udvaron, ettünk kekszet, kiflit. 6-kor aztán elindultunk hazafelé. Otthon fincsi vajas mézes kenyeret ettünk aztán pancsiztunk, utána meseolvasás és alvás.

Csütörtökön ovi után az Ecseri útra mentünk, mert ott találkoztunk egy nénivel. Anya vett a Máténak pólókat, mert az oviba sikerült neki 5-db-ot összefestékeznie! Nagyon ki volt Anya, hogy 2 hét alatt sikerült 5 pólót haza vágni! Délután játszótereztünk, de sajnos a tervezetnél hamarabb haza kellett jönnünk, mert a Máté bután viselkedett (többszöri felszólításra is szórta a homokot, a cérna akkor szakadt el, mikor rám is került). Volt, kérlelés, sírás, de Anya nem engedett! Indultunk haza!

Pénteken, délelőtt piacon voltunk, majd ügyet intéztünk aztán siettünk haza, mert még meg kellett főzni a lencsét aztán délre mentünk a Mátéért. Majd alvás és uzsizás, Anya sütött fincsi goffrit. Utána ismét öltözés játszótéri ruhába aztán mentünk is. Máté motorral, Anya, homokozó felszereléssel és plusz pulóverekkel, teákkal, én pedig motorral. Mókás látvány, ahogy igyekszünk a játszóra! Este fél 7 –re jöttünk csak haza. Vacsi, pancsi és mese után mentünk aludni.

2010. március 23., kedd

Hétvége

Szombaton délelőtt Apával maradtunk otthon, amíg Anya kiszaladt a piacra. Játszottunk, rosszcsontoskodtunk aztán ebéd után aludni mentünk. Délután mivel a napocska gyönyörűen, és ami még fontosabb MELEGEN sütött, így lementünk a játszótérre. Nagyon jól éreztük magunkat, csúszdáztunk, hintáztunk, homokoztunk, szaladgáltunk. Anya pár szót tudott beszélgetni Anyukákkal, de az idei év nem lesz olyan ücsörgős, mint a tavalyi, mert bizony most már én jövök - megyek! A csúszdára egyedül ügyesen felmászom és le is csúszok, de Anya azért ott áll mellettem biztos, ami biztos! A Máté már jól el van a barátaival. Csak vacsira mentünk haza aztán jött a fürdés a meseolvasás és az alvás.

vasárnap reggelünk elég kalandosra sikerült! Anya reggel 7-kor elkezdte csinálni a tiramisut és a felénél derült ki, hogy nem elég a babapiskóta, gyorsan leugrott a kisközértbe! Majd mikor be akarta áztatni a pataki tálat (cserép) akkor észrevette, hogy bepenészedett! Fél 8-kor keltette Apát, hogy baj van! Apa 2 perc alatt megfürdött és ment is az Auchanba venni egy másikat, mert délre ebédnek kellett lennie, mert a Fehér Papáék jöttek hozzánk, vendégségbe. Szerencsére Apa gyorsan megjárta, és az ebéd is bekerült a sütőbe 9-kor! Ami jó is volt, mert elvileg 3 óra alatt elkészül. Csak sajnos a 3 órából majdnem 5 óra lett. Már mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől, persze csak nekünk nem a Mátéval. Mi azért délbe elmentünk aludni egy jó nagyot. Majd fél 4 –kor a Papáék elmentek, mert Papa ment dolgozni! A délután legozással telt. Mindenki a gyerek szobába ült és legozott majd játszott. Szuper délután volt!

2010. március 21., vasárnap

2010. március 18., csütörtök

Megérkezett a jó idő.........


Hétfőn délelőtt itthon voltunk. A Máté meglepődve tapasztalta, hogy nem kell oviba mennie. Majd Anya mondta neki, hogy most nincs ovi, mert ünnepel az ország! Mire Máté megkérdezte, hogy miért kinek van a szülinapja? Lesz torta is? (édes volt) Délután régen látott barátoknál voltunk (Anya régi kolléganői), akikkel ritkán sikerült összejönnünk, de ha találkozunk mindig jól érezzük magunkat. Ha minden jól alakul, akkor a Pünkösdöt is együtt töltjük, de ez még odébb van. Volt sok finomság és HÁZI!!!! sajtos, tejfölös lángos. Késő este jöttünk csak el, mire haza értünk én már elaludtam a kocsiba és a Máténak sem hiányzott sok. Gyorsan pizsibe öltöztünk és mentünk aludni.

Kedden, szerdán és csütörtökön nem volt semmi különös. Oviba vittük a Mátét, majd érte mentünk aztán itthon játszottunk. Szerdán találkoztunk játszótéri barátokkal így lent maradtunk egy kicsit, játszani velük. Az idő kellemes volt, szépen sütött a napocska. Csütörtökön délután pedig játszótéren is voltunk. Anya egyik nap vett duo pudingot, nagyon finom és roppant egyszerű elkészíteni.

Pénteken pedig Anya régi osztálytársa jön el hozzánk látogatóba

2010. március 14., vasárnap

Ismét szülinapoztunk


Pénteken reggel a dr. néninél kezdtük a napot. Persze a mi dr. nénink tovább képzésen volt, de a helyettesítő dr. néni aranyos volt. Azt mondta nincs komoly baj és ami a lényeg nem vagyunk kiszáradva (ezen Anya csodálkozott volna, mert olyanok vagyunk mostanában, mint a szivacs, főleg én). Normaflort írt fel aztán utunkra engedett, hogy 2-3 napig diétázzunk és minden oké lesz. Igaza is lett, mert már aznap nem volt semmi gond velünk!

Szombat reggel nekem volt 1x hasmenésem, de egész nap semmi. A Máténak meg kutya baja volt. Így elmentünk egy családi vendégségbe ahol 80. születésnapot ünnepeltünk. Anya intésére, óvatosan ettünk, de azért sok minden finomságot sikerült megkóstolnunk. Este 8-ra értünk haza, így már csak pizsibe öltöztünk és mentünk is aludni egy nagyon rövid mese után.

Vasárnap itthon pihenünk és Apa kitakarítja mind a két szobában a szőnyeget, Anya meg pakolászik, mi meg élvezzük a rendetlenséget!

2010. március 11., csütörtök

Ilyen ügyesen iszom már 2 hete pohárból


Hétfőn ovi után elmentünk ügyeket intézni Anyával. Majd irány haza mosni, takarítani. Főzni nem kellett Anyának, mert a hétvégéről maradt bableves. Délután itthon voltunk és játszottunk.

Kedden délelőtt itthon voltunk, délután pedig ovi után csavarogtunk egy kicsit a Kerianyuval. Az éjszakánk már nem volt ilyen jó, mert a Máté az ágyba kiadott mindent, amit aznap evett. Anya valahol gondolta, hogy ez lesz, mert sok mindent evett össze. De az is lehet, hogy elkapta a hányás-hasmenés vírust. Nem tudjuk, majd meglátjuk lesz a rosszabb az elkövetkezendő napokban.

Szerdán betöltöttem a 17. hónapomat. Nem ír Anya összefoglalót tudományimról csak majd a jövő hónapba, amikor 1,5 éves nagylány leszek. Máténak szerencsére kutya baja, így Anya úgy döntött oviba megy, ha gond lenne úgy is telefonálnak. A telefon nem csörrent meg egész nap és nem is mondtak semmi az oviba délután mikor érte mentünk.

Csütörtökön hajnalban Anya ébred arra, hogy ismét ramatyul van. Hányinger, hasmenés, a rémálom újra kezdődik? Reggel bevittük a Mátét oviba majd hazamentünk és Anya megpróbált lefektetni hátha tudna pihenni egy kicsit. Szerencsére hajlandó voltam, ami nem csoda, mert fél 6-ota kukorékolok. 8-10-ig aludtunk, majd Anya kicsit tett-vett, de túl sokra nem jutott, mert olyan gyenge volt, mint egy kismadár. Majd 1-kor én jeleztem, hogy álmos vagyok és aludnék. Anya ennek nagyon örült és gyorsan le is fektetett. 3-ig húztuk a lóbőrt, majd felöltözködünk és elmentünk a Mátéért, aki azzal fogadott minket, hogy fáj a pocija. A délután játékkal telet a részünkről, Anya meg feküdt az ágyba és próbált pihenni. Este a fürdésnél meg belőlem jött ki a vacsi a kádba. Anya eléggé elkenődött, hogy lehet, hogy mind a hárman beleesünk ebbe a nyavalyába? Pedig minden nap vendégségbe mennénk. Most mi lesz, nem tudjuk. Talán holnap okosabbak leszünk, mikor lemegyünk a dr. nénihez. Bár erre gyógyszer nem nagyon van csak a diétázás!

2010. március 10., szerda

Szülinap és nyugis vasárnap


Szombaton délelőtt elmentük a mamához. Addig Apa kitudta piheni magát, mert éjszakás volt és reggel fél hétkor érkezett haza. Miután haza értünk mentünk is egyből aludni. Az ebéd azért maradt el, mert délután a fehér Papáékhoz megyünk szülinapozni és ők fincsi ebéddel vártak minket. Azért 1-1 banánt ettünk, hogy még is legyen valami a pocakunkba. Mikor felkeltünk, Apa már a fürdőben készülődött aztán indultunk is a szülinapi partira! Finom húsleves volt és gordon blue krumplipürével. Sajnos a Máté nagyon keveset evett, de én elég szépen. Majd megérkezett a hatalmas csoki torta, minden féle jó díszítéssel és 11 szál gyertyával, na meg tűzijátékkal! A délután játékkal és beszélgetéssel telt. Mindenki jól érezte magát, de sajnos hamar eljött a fél 7 és minekünk el kellett indulnunk, hogy haza érjünk fürdésre.

A vasárnap „nyugisan” itthon telt. Délelőtt még egész jók voltunk, de délután sajnos nagyon kihoztuk Anyáékat a sodrukból. Jól össze is vesztek miattunk. Szerencsére hamar megbékéltek egymással és a közös esti vacsinál már mindenki happy volt!

2010. március 5., péntek

Egy igazán csavargósra sikerült hét


Hétfőn reggel elvittük a Mátét oviba majd elmentünk a Ferenc körúthoz, ahol találkoztunk egy nénivel, aki nagyon cuki kis kardigánt adott nekem. Majd bementünk még vásárolni a DM-be és a közértbe majd irány haza. Ebéd után mentem aludni és 3 órán át nyomtam a szundit. anya addig lelépett Soroksárra (3 óra utazás oda és vissza), mert vett Máténak egy szupi cipőt. Aztán hazafelé beugrott az oviba Mátéért, majd délután itthon játszottunk.

Kedden ismét ovi, majd elmentünk megvenni a Petra ajándékát, mert szombaton lesz 11 éves! Hogy mit vettünk neki azt nem íjuk le, mert ők olvassák naplót és akkor nem lenne, meglepi! Majd találkoztunk Kerianyuval egy kicsit aztán ismét futás haza. Ebéd, majd újabb 3 órás alvás. És mivel a héten Apa éjszakás így, hogy csend legyen otthon Anya is velem együtt aludt délután. Majd elmentünk a Mátéért aztán itthon rosszalkodtunk a Mátéval. Anya estére már olyan mérges volt, hogy majdnem sírt. Ezen azért jól meglepődtünk és kissé visszafogtuk magunkat a fürdés és a vacsora alatt.

Szerdán reggel ismét ovi, majd irány a Nagyvárad tér ahol lakik egy néni, akitől nagyon olcsón tudunk zoknikat venni. Be is tankoltunk az egész családnak. Aztán hazafelé még beugrottunk az OBI-ba mert Anya vett szép fehér fóliát, hogy átfóliázza az asztalunkat és a székünket, mert már elég csúnya volt. Majd bementünk a közértbe és indultunk is haza. Otthon ebéd sem kellett, mert olyan fáradt voltam. 2,5 óra alvás után ismét pihenten és vidáman keltem. Anya fincsi sütit kevert be aztán betolta a sütőbe és elment a Mátéért és a Giniért az oviba, mi pedig Apával itthon maradtunk és vigyáztunk a sütire.

Csütörtökön délelőtt ovi után elmentünk az Auchanba pelenkát venni, majd hazamentünk takarítani, mosni és főzni. Ebéd után aludtunk közösen Anyával megint egy nagyot, aztán irány a Mátéért az oviba. Majd elmentünk hittanórára aztán még elcsavarogtunk Kőbányára, mert Anya ismét vett nekünk pár rucit és talált magának egy gyönyörű órát is (sajnos, ami volt neki azt télen elhagyta)! Mire hazaértünk Apa meleg vacsival várt minket, majd fürdés nélkül mentünk aludni, mert már nagyon késő volt.

Pénteken délelőtt ismét csavarogtunk és elintéztünk pár dolgot, majd siettünk az oviba, mert ezen a napon a Máté mindig ebéd után jön haza, mert ilyenkor az oviba összevonják a csoportokat alvásra és délutánra. Az alvás nem ment olyan jól otthon, mint eddig, mert majd 1 órát még fent „beszélgettem” mire végre elcsendesedtem és elaludtam. Délután átmentünk az Esztiékhez játszani. A kistesója az Ákos most 9 hónapos és tündérien magyaráz, és mászik a kiszemelt játék után. Nagyon jól eljátszottunk, persze azért voltak kisebb viták. Ettünk pudingot, ittunk fincsi eper szörpöt és volt sajtos tallér is, amiből annyit ettünk, hogy vacsizni nem is akartunk. Este pancsizás után aztán jött a meseolvasás és már indultunk is aludni. Mint a hét többi napján is 8-kor már néma csend volt a lakásba!

2010. március 1., hétfő

Motorral először az utcán!




Hétvége


Szombat itthon ülősen telet csak délután az Auchanba ugrottunk el, mert vettünk pár dolgot ami a másnap ebédhez még hiányzott. Egyébként meg jobb is, hogy nem mentünk sehova, mert csúnya szeles, borongós idő volt szinte egész nap.

Vasárnap reggel már 9-kor megérkeztek a Mamáék akik egész nap velünk játszottak (szó szerint!!!) Délbe elmentünk aludni, majd mire felébredtünk elkészült az ebéd is! Almával töltött mézes csirke, párolt káposztával és hagymás törtburgonyával. A desszert pedig farsang lévén, szalagos fánk volt, házi sárgabaracklekvárral! A menü csodás lett mindenki degeszre ette magát (a vacsi el is maradt). És a legjobb az volt, hogy Anya ma csak mosogatni ment a konyhába, mert ezt mind Apa készítette el! Délután 3-ra megérkeztek a Dédimamáék is, és mindenki csak este ment el mikor mi majdnem fürdeni mentünk.

Csavargás és névnapozás


Csütörtökön reggel ovi után Anyával Kelenföldre mentünk elintézni a dolgunkat. Majd hazafelé beugrottunk a postára és vásárolni a közértbe. Délután hittanórára kísértük a Mátét. Majd otthon játszottunk egy kicsit, aztán vacsi, pancsi és mese után aludni mentünk.

Pénteken ovi után a Tescoba ugrottunk el, majd haza robogtunk elkészíteni a borsófőzeléket vacsira. Aztán siettünk délre a Mátéért az oviba. Itthon egy nagyot aludtunk, addig pedig Anya elkészítette a finom csoki tortát a Kerianyunak, mert ma volt a névnapja (Edina). Délután Apa és Máté fodrászhoz mentek, majd megünnepeltük a névnapot. A buli majd hétvégén lesz, mert akkor jönnek a Mamáék és a Dédiék.