2009. október 31., szombat

Csavargás és Apával töltött napok




A héten sok közös játék, csavargás volt, mert Máténak őszi szünet volt az oviba. Hétfőn itthon voltunk és csak Anya ment el délután elintézni egy dolgot, mi addig Apa társaságát élveztük. Építettünk, bújócskáztunk.

Kedden Apa ment el és Anyával maradtunk majd elmentünk ismét ügyet intézni és mi is Anyával tartottunk. Nem volt a legegyszerűbb, de megoldottuk vita nélkül. Majd beugrottunk Anya munkahelyére, hogy megkérdezze megfelelt e az első nap után és, hogy most hétvégén is menjen e. A válasz szerencsére pozitív volt, így Anya örült, hogy talált egy jó munkahelyet, mert ő is jól érezte megát. Délután otthon és a szomszédba játszottunk.

Szerdán délelőtt ismét Apával maradtunk, mert Anyának el kellett mennie egy picit, de nagyon sietett, mert mentünk a Giniékhez és ott töltöttük az egész napot. Nagyon jó volt, mi gyerkőcök jól eljátszottunk, Anyáék pedig sokat beszélgettek. Késő este értünk haza, így gyorsan összedobtunk egy „zacskós, rázós” csirkét, amit jól be is faltunk!

Csütörtökön Anya egyik volt osztálytársához mentünk át és nagyon jól éreztük magunkat, mert ott volt az unokahúga és öccse is, akiknek szintén őszi szünet volt a suliban. Titanilla 7, Barna 9 éves, kissé nagy a korkülönbség, mi még is nagyon jól eljátszottunk együtt egy vita nélkül. Ebédre krumplifőzeléket ettünk virslivel, uzsira pedig finom mákos sütit. Mi a Mátéval ebéd után aludtunk 1,5 órát majd folytattuk a játékot. Majd 4 óra felé elindultunk haza, hogy még Apával is tudjunk játszani egy nagyot. Otthon mikor beléptünk a lakásba finom sült kalács illata fogadott minket, így miután kihűlt egyből le is ültünk vacsizni.

Pénteken és szombaton otthon voltunk Apával, mert Anya dolgozott mind a két nap. Jól telt és Apa szerint sokkal jobbak és szófogadóbbak vagyunk, ha Anya nincs ott. Ennek Anya azért örül, mert így nyugodtan megy el dolgozni, mert tudja, minden jól megy, ha ő nincs ott. Szombaton, játszótéren is voltunk, ami nagy szó, mert Apa nem igazán szereti (a képek is ott készültek).

Ma vasárnap pedig délután a Dédimamáékat látogatjuk meg!

2009. október 26., hétfő

Hosszú hétvége


Pénteken reggel Apa korán elment, mert segített a Kerianyunak átköltözni egy másik albérletbe. Mi addig itthon tettünk-vettünk. Majd fél 9-kor elaludtam és 10-ig meg sem ébredtem. Utána felhívtuk Apát, hogy mi is oda megyünk, mert szerettük volna megnézni, hogy hol fog lakni a Kerianyu. Egy nagyon szépen felújított helyes kis lakást választott. Szuper és még közel is van hozzánk. Remélem így majd sűrűbben fogunk találkozni. Majs kocsiba ültünk és átmentünk a Fehér Papáékhoz ebédre és a délutánt is ott töltöttük. a húslevesből nagyon szép nagy adagot ettem, de a rántott husi már nem igazán érdekelt, nem úgy, mint a Mátét. Ő meg abból evett egy jó nagy adagot. Majd elmentünk aludni közös ágyba! Ilyen még soha nem volt, de tetszett mind a kettőnknek így az elalvás nem is ment olyan egyszerűen és gyorsan. Majd Apa befeküdt mellém „leesés gátlónak”, Anya meg a többiek addig elmentek egy cukrászdába és hoztak délutánra fincsi sütiket. Hazafelé még beugrottunk a Tomikáékhoz is játszani, majd irány haza fürdeni és aludni. Vacsizni nem szerettünk volna, amin Anya nem lepődött meg, hiszen tele volt a pocakunk a sok délutáni sütivel és egyéb finomságokkal.


Szombaton Anya elment dolgozni, mi pedig Apával maradtunk itthon. Anya jól érezte magát az új munkahelyen, hiszen régen is ékszerboltba volt, így nem volt nehéz belerázódnia. Mi pedig itthon játszottunk, időben!!!! ebédeltünk, fürödtünk, uzsiztunk. Minden tökéletes volt és Anya nagyon elégedett volt, hogy ilyen jól és zökkenőmentesen zajlik a nap akkor is ha ő nincs itthon. Így azért sokkal szívesebben megy el dolgozni. Játszótérre is majdnem lementünk, pedig Apa nem nagyon szereti,ícsak sajna a Máté bután viselkedett és ez volt a bünti!


Vasárnap délelőtt itthon voltunk, délután pedig elmentünk szülinapozni! Az uncsiteónk szülinapja volt akit szintén Máténak hívnak és ő is most töltötte be a 4. évet. Volt palacsinta, almáspita, és rizsfelfújt. A riszfelfújt volt a torta, mert az ünnepelt csak ezt eszi meg! Volt rajta sok színes cukorka és apró marcipánok, nagyon helyes kis torta volt. Mi gyerekek nagyon jól eljátszottunk. Autóztunk, építettünk , bohóckodtunk. Majd 6 óra körül elkezdödőtt a hisztim és ezért úgy döntöttünk, hogy az a legjobb ha haza indulunk. A kocsiban szundiztam egy keveset, majd vacsi és pancsi után folytattam reggelig!

2009. október 22., csütörtök


Hétfőn a Mátéék elmentek a tűzoltóságra. Egész délután erről beszélt. Miután elhoztuk az oviból villamosra ültünk és elkísértük Anyát egy állásinterjúra, mert úgy alakult életünk, hogy Anya visszatér a régi életéhez és hétvégenként néha dolgozni fog egy ékszerboltba. Az interjú sikeres volt, még úgy is, hogy mi ott szaladgáltunk össze-vissza, és Anyát felvették. Anya egyik szeme sír a másik nevet emiatt.

Kedden délelőtt Apával maradtam otthon, míg Anya elintézte a papírjait, hogy dolgozni tudjon. Délután közös diótörés volt és takarítás. Majd legóztunk, építettünk. Este pedig közös palacsinta sütés volt a nap fénypontja!

Szerdán ismét ügyeket intéztünk, majd megleptük a Mátét és ebéd után mentünk érte az oviba. Nagyon örült nekünk, össze-vissza puszilgatott minket és Anyát ölelgette. Majd befutott a Mama is, aminek nagyon örültünk. Alvás után a dr. nénihez mentünk le, oltásra. Majd ismét közös játék volt, kicsit sok vitával. Majd mikor Anya is leült közénk a vitának vége lett és minden tökéletes volt.

Csütörtökön délelőtt ismét ügyeket intéztünk és még ez vár ránk jövő héten is, de aztán talán vége! Majd haza mentünk ebédelni és aludni. Miután felkeltünk ismét felöltözködtünk és elmentünk a Fehér Papáékhoz. A Papa ugyan dolgozott, de a Petra és a Tünde otthon voltak. Anyáék pletyiztek, mi pedig jót játszottunk, de hamar eltelt az idő és Anya riadót fújt, hogy induljunk haza. Nagyon nehézkesen akartunk elindulni, így megbeszéltük, hogy holnap átmegyünk már ebédre és ott leszünk egész délután. Este Apa és Máté elkészítette a finom hawaii pizzát, ami nekem is nagyon ízlett.

2009. október 20., kedd

Buszozom


Egy nagy lány aki már egyedül ül a buszon!!!! Nagyon élveztem, mert ilyen eddig még sosem volt. Mindig a babakocsiban vagy a hordozóból vagyok. Bár mostanában egyre inkább a hordozóban, mert azt jobban szeretem. Anya kapott egy csudaklassz kis kendőt és abban csücsülök és megyünk mindenhova!!!

Hétvége


A vendégségbe volt zongora is amit feltétlenül ki kellett próbálnom!


Szombaton régen nem látott barátokkal találkoztunk. Márciusban találkoztunk utoljára velük, majd a nyárra megbeszélt találkozók sorra le lettek fújva, mert valaki mindig nyaralt, dolgozott stb. De most végre sikerült összehozni mindenki nagy örömére. A házigazda (Anna és Zsolti) készített finom előételt (ruccolás sajtos szendvicszöldségekkel), főételt (csirkemellbe göngyölt alma, sajttal megszórva + burgonypüré), desszertet (muffin). Ezen kívül volt chips, ropi, máglyarakás, csokis keksz. Szóval volt minden, amit mi gyerekek szívesen fogyasztottunk. Anyáék jót beszélgettek, mi pedig édesen elvoltunk. Persze voltak apró hisztik, de gyorsan kezeltük őket, hiszen volt mindig jelentkező, aki megdajkált volna. Kaptunk szép ajándékokat is születésnapunkra. Én fél 9-ig bírtam a mókázást, így Anya felvonult velem a hálóba és lefektetett aludni. Kb. 10 perc alatt már Álomországba is voltam. Aztán Anya lement és beszélgettek tovább. A hangulat nagyon jó volt, de Anya este 11-kor még is riadót fújt, hogy most már ideje haza indulni, mert a Máténak is illő lenne lefeküdnie. Én fél álomba voltam egész úton, majd haza értünk, mindenki átöltözött majd mentünk aludni. Reggel 7-ig csend is volt otthon.

Vasárnap délelőtt otthon voltunk, délután pedig rokonlátogatáson voltunk. Itt is ettünk fincsi töltött káposztát és pogácsát meg túró rudit. A Máté sajna nem evett csak nasikat ezért Anya kicsit morci is volt. A délután kellemesen telt és még a Dédi mamáék is befutottak a végére, mert hoztak nekünk almát és diót Erdőkertesről.

2009. október 17., szombat

Horváth Andinak a távoli Angliába!!!

Ez a bejegyzés egy olyan embernek szól, aki „ismeretlenül” is olvassa a blogot, és akivel már szeretnénk mi is megismerkedni. Köszönjük szépen a dicséreteket és, hogy hűségesen napról-napra nyomon követed kicsiny életünket. Amelyek néha egyhangúak, néha pedig mókásak, zűrösek és zsúfoltak. Ha legközelebb haza látogatsz, feltétlenül hívd fel Apukám vagy Anyukám, hogy személyesen is megismerhessünk téged. A Máté nagyon nagy barátságban van, az Öcsivel én meg még messziről szemlélem. Persze azért már nem egyszer oda bújtam finom, meleg ölelő karjai közé, ha éppen nem a tesóm lóg rajta. Reméljük hamarosan itthon leszel és akkor találkozhatunk!

2009. október 16., péntek

Pancsizunk







Eső, szél, itthon ücsörgés


Vasárnap ismét születésnapra mentünk. Anya barátnője betöltötte a 3. X-t ezt ünnepeltük meg! Egy jó kis meglepetés buli volt. Persze számított rá a Szilvi, hogy lesz összejövetel, de azt nem tudta, hogy kik lesznek ott. Mindenki szuperül érezte magát és mi gyerekek megint jót játszottunk.

Hétfőn reggel ölbe vitt Anya, míg bevittük a Mátét az oviba, mert iszonyatosan fújt a szél és még esett az eső is. Borzasztó idő volt. Délután az Esztiék jöttek el hozzánk, hogy felköszöntsenek minket a születésnapunkon. A Máté dinókat én pedig szép kis csattokat kaptam.

Kedden az idő ismét borzasztó volt, de legalább nem esett. Én ismét Anya ölében tettem meg az utat az oviig. Majd haza jöttünk aludni és aztán visszasiettünk az oviba, mert fényképezés volt és rólam is lett kép készítve. Nem szerettem volna ott ücsörögni és pózolni, aminek következtében a Máté sem volt hajlandó oda ülni. Egy pár közös kép azért készült, de a legtöbbet egy bácsi készítette rólunk, miközben jöttünk-mentünk, játszottunk.

Szerdán itthon voltunk és az idő ismét pocsék volt. Anya délben elment intézni pár dolgot, én pedig Apával maradtam itthon. anyának az egyik volt kolléganője készített egy hordozó kendőt . Anya nem igazán szimpatizált soha a kenguruval vagy hordozókendővel, de ez nagyon bejött neki, mert nem kell kötögetni és egyszerű, kényelmes a használata és a viselése (majd rakunk fel képet)! Nekem nagyon tetszik és így sokat „lóghatok” majd Anyán, amit nagyon szeretek!!!! Délután próbáltunk itthon játszani, de ezt a bezártságot elég nehezen viseljük. Anyáéknak elégé szétszedtük az idegeit, de minden meg volt bocsátva, amikor a fürdés előtti majd 1 órát csendben, ügyesen végig játszottuk közösen.

Csütörtökön kipróbáltuk a hordozókendőt reggel az oviba menet. Mind ketten nagyon elégedettek voltunk vele. Én élveztem, hogy közel lehetek Anyához és kényelmesen csücsültem egy hang nélkül. nézelődtem és lestem az utat ilyen magasságból. Délután átjöttek a Bencusék és ismét jót játszottunk velünk. Szomorúan vettünk búcsút, pedig mostanában elég sűrűn sikerült találkoznunk. De a jóból sosem elég.

Pénteken a Mama jött el hozzánk és mivel Anyának megint akadt egy kis elintézni valója, így Apára maradt, hogy megebédeljünk és elaludjunk a Mátéval (ma nem ment oviba, szabit vett ki :-)) Szuperül sikerült. Fél óra alatt megebédeltünk és el is aludtunk, majd 1,5 óra múlva ébredtünk fel. A délután Mamázással és játékkal telt.

2009. október 13., kedd

Születésnapi buli

Szombaton délelőtt minden a szokott módon ment. Vásároltunk, játszottunk majd aludni mentünk. A Fehér Papáék eljöttek és hoztak nekünk sok-sok pogácsát délutánra. Sajnos ők nem tudtak eljönni, mer dolgoztak. Délután aztán a Máté is és én is szép ruhába öltöztünk és hamarosan megérkeztek az első vendégek is. Nagyon sok szép ajándékot kaptunk, volt közte baba, ruha, a Máténak autók és persze neki is ruhák, édességek és kaptunk ágyneműt is. Jó sokan voltunk egészen pontosan 23-an. Remélhetőleg mindenki jól érezte magát. Mert mi a Mátéval biztosan, hiszen kaptunk sok ajándékot, megdajkáltak jó páran és volt két gyönyörű tortánk is 1-1 marcipán figurával és persze gyertyával. A Máté már tudta mit kell tenni, mikor vége volt a zenének elfújta a gyertyát, de én csak álltam fölötte és csodálkozva, mosolyogva gyönyörködtem a gyertya lángjába. Anya szerint nagyon édes voltam. Majd a Máté elfújta az én gyertyámat is és megkezdődhetett a tortázás. Nagyon finomak voltak és én ügyesen körbe mentem és ahol csak lehetett kunyiztam egy falatot. Volt olyan hely ahova már későn érkeztem és már csak az üres tányér fogadott, olyankor néztem nagy szemekkel. Este fél 8 után ment el az utolsó vendég is, mi a Mátéval gyorsan mentünk fürdeni és aludni. Apáék pedig elkezdték a takarítást, rendrakást.
Nagyon jól sikerült születésnap volt és köszönjük mindenkinek az ajándékokat és, hogy eljött és velünk ünnepelt ezen a csodás napon.

1 éves nagylány lettem


Magabiztosan állok és megyek
Szeptember 2-án megtettem az első önálló lépést, aztán volt 2 hét szünet és azóta már csak két lábon közlekedem
Egyre önállóbb vagyok és ezt ki is harcolom, még akkor is, ha jól jönne a szülői segítség, ÉN akkor is magam akarom megpróbálni, ha nem megy, akkor hisztizésbe kezdek, és már jön is a segítség
Kanállal próbálok enni és pohárból is egyre szebben iszom
A tányérra elém rakott ételfalatkákat nagy örömmel elmajszolom
Mindent ki- és bepakolok, ha Anya szól, hogy pakolni kell, megyek és segítek én is
A játékokat dobálom, de már kezdem megtanulni, hogy mindent nem szabad csak a labdát, tetszik, ha visszagurítják
Amivel lehet, dobolok, és tárgyakat is ütögetek egymáshoz, az asztalon is szeretem a tenyerem ütögetni
Ha meghallom, hogy zene szól, tátott szájjal állok és hallgatom
Ügyesen tapsolok, puszit dobok és integetek
Mindent, amit elérek elveszek és megnézek
Krétával, ceruzával vonalakat rajzolok
Szépen lapozgatom a könyveket, a puhalaput főként
Idegenekkel óvatosan teremtek kapcsolatot, inkább Anya kezéből szemlélődöm, aztán ha jól megnéztem lekéredzkedek és megnézem közelebbről is
Kanapéra, fotelba bemászok és ügyesen tolatva ki is jövök
Ha valamit szeretnék, akkor rámutatok
Ha megkérnek, hogy vigyem oda ezt vagy azt a dolgot megteszem
Az éjszakát végig alszom, napközben 2x alszom. Reggel 6-kor kelek, majd 8-9 körül és 12-13 körül alszom 1-1,5 órát.
Naponta 4x eszem (reggeli 8-kor, ebéd 12-kor, uzsi 16-kor és vacsi 19-kor)
Fél 8 felé fürdök, majd megyek aludni.
8300 gramm és 76 centi vagyok

2009. október 9., péntek

Szülinapozás egész héten

AZ ÉN BABAKOCSIM!!!


A MÁTÉ PARKOLÓHÁZA!!!

Hétfőn a Máté szülinapja volt, de nem tartottuk meg, mert Anyáék úgy döntöttek, hogy majd szombaton mikor lesz, a buli majd akkor kapja meg ő is az ajándékát. Persze azért kapott sok-sok puszit és izzót a telefonvonal egész délután mindenki őt akarta felköszönteni.

Kedden reggel Anyával elmentünk a világ végére és megvette a szülinapi ajándékunkat. A Máté egy 4 emeletes parkolóházat kap, amiben még lift is van, én pedig kapok egy babakocsit. A Mamáék is velünk jöttek, mert ők ma szerettek volna minket felköszönteni. A Máté kapott egy jó kis traktort, aminek utánfutója is van, oda állatkákat pakolt bele és azokat szállította egész délután ide- oda! Én egy kormányt kaptam, ami színes, és ha megnyomom a gombot, akkor minden féle dallamot játszik. Ilyenem még nem volt és már nagyon sokat szemeztem egy ilyen zenélős játékkal a szomszédba. Délután a Mamáékkal játszottunk és együtt mentünk el az oviba is.

Szerdán itthon voltunk egész nap és nem történt semmi különös.

Csütörtökön délelőtt itthon pakolt, takarított Anya, míg én próbáltam magam több- kevesebb sikerrel elfoglalni magam. Délután hitten órára mentünk a Mátéval. Elmesélnek egy történetet és arról kell rajzolni. Majd eljátsszák (ismétlésként) , utána gitároznak, énekelnek. Nagyon jó és a Máténak nagyon tetszik. Én már kevésbé lelkesedem ennyire érte, pedig mehetek-, jöhetek kedvemre, de 1 óra az sok idő, és nekem nincs annyi türelmem. Majd hazafelé még játszótereztünk egyet az Esztiékkel aztán siettünk haza Apához.

Pénteken a Gini jött el hozzánk, mert oviszünet van. Anya most döbbent rá, hogy a 3 gyerek az ideális. Ugyanis egész délelőtt eljátszottunk szépen. Anya egyszer sem szólt ránk!!!! Majd lementünk 11-re a védő nénihez, aki lemért és megnézett rajtunk 1-2 dolgot. Majd Anyától kérdezgetett dolgokat. Mindenki a korának megfelelően érett és ügyes. Én egy kissé súlyban le vagyok maradva, de azt mondták nem annyira vészes, de azért kicsit hizlaljon fel Anya. A Máté 104 centi és 17 kiló, én pedig 8.3 kiló és 74 centi vagyok. Délután szülinapoztunk, mert a Gini is most volt 4 éves és közös szülinapozást tartottunk.

2009. október 6., kedd

MÁTÉ 4 ÉVES!!!!!!!!!!!


A Máté eper tortát kért a születésnapjára! Apa és Anya megsütötte neki és ma ezt vitte be az oviba!!! A nagy buli szombaton lesz! Hiszen én meg akkor leszek 1 ÉVES!!!!!

2009. október 4., vasárnap

Hétvége












Szombaton délelőtt itthon voltunk. Sokat vitáztunk a Mátéval és nyűgösködtünk. Anya már 9-kor sírni tudott volna tőlünk olyan elege volt a napból és még hol volt a vége! Így 12-kor megebédeltünk és negyed 1-kor már ágyba is lettünk parancsolva mind a ketten. Kb. 10 perc után már aludtunk is. Majd 2 órás mély alvás után felébredtünk. Jobb hangulatba voltunk mind a ketten! Felöltözködtünk és elindultunk a rex alapítványhoz, mert ma volt az állatok világnapja és gyerekeknek színpadi rendezvények voltak és voltak állatkák is, amiket meg lehetett simogatni. Aki szeretett volna haza vinni kutyust, azt is megtehette. Mi kutya nélkül jöttünk haza, bár egy vizsla nagyon megdobogtatta mindannyiunk szívét! Aranyos, bújós és gyönyörű volt. Jól éreztük magunkat és én szinte egész végig kint voltam a babakocsiból. Néha fogtam Anya kezét, de legtöbbször egyedül mászkáltam ide-oda. Apa pedig az üres babakocsival ralizott a Máté után, aki másodpercenként változtatta a helyét, hogy most éppen melyik állatkánál legyen. Majd hazasétáltunk, Apa elkészítette a vacsit, míg Anya megépítette nekünk a ketreceket, amibe mi belepakoltuk a különböző állatokat.

Vasárnap délelőtt itthon voltuk és ismét sokat nyávogtunk, visítottunk, hogy kié melyik játék. Anya már most ki van ezen a játék harcon és még mi lesz, ezután ha én is nagyobb leszek? Viszont ha sikerül megegyeznünk, akkor tündérien elvagyunk és volt már arra is példa, hogy majd 1 órát eljátszottunk csendbe, nyugiba. Az alvás ma is korán volt, és jót is tett nekünk, mert ismét jó kedvűen keltünk. Délután a Zsoltihoz (Máté Keriapuja) mentünk át. A Máté nagyon élvezte az Öcsi társaságát, aki időközben csatlakozott hozzánk. Kapott egy nagyon szupi könyvet, amiből meg lehet tanulni 20-ig számolni. Elég jól megy neki, bár nehezen megy, hogy kilenc után tíz jön és nem tizenegy! Én egy édes pocakos rózsaszín tehénkét kaptam. Majd mikor már indulóban voltunk befutott még egy barát, akit nagyon ritkán látunk és ő is megcsodált minket. Majd elindultunk haza vacsizni, pancsizni, hajat mosni és aludni.

2009. október 2., péntek

Apázós hét



Hétfőn Apa elment dolgozni, de mire visszaértünk az oviból már hívta is Anyát, hogy elküldték orvoshoz, mert nagyon fáj a lába. Hamarosan kiderült, hogy „nagy örömünkre” élvezhetjük Apa társaságát egész héten, mert kiírta a dr. bácsi. A Mama a hír hallatára kiszáguldott, hogy segítse ezt-azt, de be kellett látnia nem tragikus a dolog és Apa lábra bír állni csak nem, bír sokáig állni. Délután azért játszótereztünk egy kicsit, mert az idő még kellemes volt.

Kedden délelőtt én pihiztem Apával, Anya tette a dolgát, de főleg a neten lógott, mert már nagyon készül a jövő heti duó szülinapi bulira. Délután az Esztiékhez mentünk át játszani ahol sikerült egy pici uzsi után teljesen felforgatni a lakást. Kaptam tőlük sok ruhácskát (nadrágok, melegítők, pólók) ami régen az Esztié volt és még egy téli kiscsizmát is. Majd szépen összepakoltunk (még én is segítettem 1-2 dolgot eltenni) és elindultunk hazafelé. Otthon lencsefőzelék volt a vacsi tojással, amiből én még nem kaptam, mert Anya nem tudta, hogy már ehetek e főtt tojást?!?!?!

Szerdán végre kiderült, hogy még sem költözünk most jelenleg, de kaptunk egy másik ajánlatot, amin elgondolkodtak a szüleink, így lehet, hogy jövőre még is nyélbe ütjük a költözést. Az új lakás 2 háztömbnyire van, így semmit nem kéne megváltoztatnunk az életünkbe ami szuperságos lenne. Délután lementünk sétálni, bicajozni.

Csütörtökön délelőtt tettünk- vettünk itthon. Délután elmentünk a Mátéért az oviba majd utána villamosra szálltunk és elmentünk hittanórára. A Máté az oviba kapott egy papírt, hogy lehet járni a közeli kis templomba, de ott az időpont nem volt túl jó, mert nem értünk volna oda. Így Anya megkérdezte, hogy ott ahol megkereszteltek minket ott van e lehetőség ilyenre. Azt mondták, hogy volt már ovis gyerek, úgyhogy menjünk, el aztán majd a többi a Mátén múlik, hogy mennyire tetszik neki. Az első órán megszeppenve ült, de sokat rajzolt és a gitározás is tetszett neki. Azt mondta menjünk el legközelebb is, amire már beszerzünk füzetet, ceruzát!

Pénteken a Máté nem megy oviba, mert a Mama jön hozzánk és Anya úgy döntött, hogy végre ne csak 1-2 órát találkozzanak, hanem legyenek együtt egész nap! A nap vásárlással és Mamázással fog telni! Nekem pedig az 5 fogacskám mellé jön még (csak még nem látjuk/érezzük), mert megy a hasim tegnap óta. Eddig minden fogacskánál ez volt, ezért nem gyanakodunk betegségre, mert más tünet nincs!