2010. május 31., hétfő

Csuda jó hétvége

A hétvégénk nagyon jól telt! Szombaton reggel elmentünk Anyával és Mátéval az Auchanba bevásárolni, addig apa még pihizet egy kicsit. Majd miután hazaértünk Apa is elkészült és mentünk az Állatszigetre, ahol gyereknapi programokkal várták a legkisebbeket. Megnéztük ismét az állatokat, amik megint nagyon tetszettek. Láttunk lovat, csacsit, kutyát, cicát, kecskét, malacot, nyuszit és őzikét. A Máté és Apa még kézművesedtek is.


Az ugráló várat sem hagyhattuk ki, ami egy óriási csúszda volt. Kötélpályán kellett felmászni és a magasból lecsúszni, a Máté arca kissé eltorzult csúszás közben, de azért 3x csak lecsúszott!

Majd volt egy bohóc műsor is, ami nagyon jó volt, Máté még a színpadra is felment és ott ugrált, énekelt a bohóccal és sok-sok gyerekkel. Én lentről, anya kezéből figyeltem a bohócot, de nagyon tetszett nekem is. kb. 30 perc után azért eluntam magam, így mi sétáltunk egy kicsit, amíg vége nem lett. Máté felment egy IGAZI tűzoltó autóra is, felvehetett egy sisakot is és megfoghatta a locsoló csövet is. Nagyon tetszett neki (nagy tűzoltó mániás)!

Majd a bohóc műsor után felültünk Apával egy lovas kocsira, Anya pedig lent maradt fényképezni!
Aztán elindultunk hazafelé, mert már igen csak alvásidő volt. Miután az egész család felébredt átöltöztünk rövidnaciba és szandált húztunk (idén először) és átmentünk a Bencéékhez játszani. Mindenki tele ette magát, mert volt 2 féle süti és vacsi is. Így Anyának jó volt, mert itthon már nem is kellett semmit csinálnia, de azt hiszem ez amúgy is elmaradt volna, merthogy majdnem 9 óra volt mire hazaértünk. Nagyon jól eljátszottuk és lehet, hogy idén nyáron ismét együtt fogunk velük nyaralni. Már nagyon várjuk!!!


Vasárnap délelőtt Anyával csavarogtunk, mert tegnap kiderült mikor szandiba voltam, hogy jó lenne, ha 1 számmal nagyobb lenne, mert már most majdnem a végéig ért a lábikóm. Szerencsére kicserélték szó nélkül. Majd sétáltunk még egy kicsit aztán mentünk haza játszani és készülődni a délutánra. Délután ugyanis vendégek jönnek, hogy köszöntsék Apát a szülinapján. Megsütötte apa az életes első buktáját, ami nagyon jó lett, mert mind elfogyott. Anya szép és finom szendvicseket gyártott és még hoztak a vendégek is pogácsát, sajtos masnit és linzert, szóval ismét sikerült sütivel tele raknunk a pocakunkat! A hangulat ma is nagyon jó volt és a vendégek is jól érezték magukat. Mi a végére már kicsit produkáltuk magunkat és butáskodtunk is. Miután elmentek a vendégek Anya mindent kipakolt a konyhába, mi pedig összepakoltunk a szobánkba, mert már fürdés idő volt. Majd egy szép mese után aludni tértünk.

2010. május 28., péntek

Egy újabb nyüzsis hét








Kedden az oviba gyereknap volt. Az udvaron állítottak fel mindenféle akadálypályákat, ami nagyon tetszett a Máténak. Délután itthon voltunk és Apát vártuk, mert a születésnapja volt. Anya készített finom vacsorát és egy epres sütit amin volt gyertya és tűzijáték is! Apának és persze nekünk is nagyon ízlett minden. A sütemény pl. el is fogyott és a vacsorából sem maradt sok.

Szerdán délelőtt a Tündével találkoztunk és megnéztük a munkahelyét. Majd haza mentünk ebédelni és egy jó nagyot aludni. Délután fogorvoshoz vittük a Mátét, aki nagyon hősiesen végig csinálta az újabb fogbetömést. Balázs bácsi (a fogorvos) azt mondta már csak a jövő héten kell mennie aztán vége! Ennek örömére, és mivel korán sikerült végeznünk haza siettünk és összepakoltuk a homokozó dolgokat és már mentünk is a játszótérre. Ott találkoztunk ismerősökkel és az idő is nagyon kegyes volt hozzánk, mert csak mikor haza értünk akkor szakadt le az ég!

Csütörtökön délelőtt csavarogtunk egy nagyot Anyával és találkoztunk egy nénivel is, akitől egy szép övet nyertünk, nekem. Eddig a Mátétól vettük mindig kölcsön az övet, ha kellett volna és ez elég sűrűn előfordult, mert nagyon pici a derekam (konkrétan annyira kicsi, hogy még most is 5-9 kg-os pelust használunk). Délután az oviba nagyon siettünk a Mátéért, mert délután a Keriapujához mentünk ahol egy 7 hetes kiscica az új lakótárs! Nagyon édes, sokat játszottunk és kergettük őt. a Végére szegény, már ha csak meglátott minket eliszkolt és elbújt!

Pénteken ovi szünet volt! A Máté egyébként is már csak hétfőn megy kirándulni (Piliscsévre mennek) az ovival és utána megkezdődik számára a nyári szünet! Délelőtt a Giniékkel találkoztunk és egy jót játszottunk a játszóterükön. Anyáink pedig hosszú idő után tudtak pár órát beszélgetni. Majd ebédre szépen haza mentünk és lefeküdtünk aludni. Alvás után pedig Anya fantasztikus programot talált ki nekünk! Elmentünk a Millenáris parkba ahol 2 játszótér volt és egy szép tó is! Felesleges leírni milyen jó volt, inkább beszéljenek a képek!

2010. május 25., kedd

Hosszú hétvége


Pénteken reggel elvittük a Máté az oviba, majd vásároltunk és tettünk-vettünk itthon. Majd elindultunk az oviba, mert a Mátét ma ebéd után hoztuk haza. Hogy az ebédből én se maradjak ki beültem a terembe és én is kértem tányért, poharat és természetesen ebédet is. Kaptam üres tésztát aztán mikor megkérdezték a gyerekeket ki kér még repetának szószt én voltam az első aki cincogi hangon megszólaltam, hogy „Én”. Volt nagy mosolygás! Aztán jött a süti is és feltettem én is a kezem, ahogy a többiek, hogy bizony én is kérnék. Kaptam is finom pudingos sütit! Majd megtöröltem a szám, kivittem a poharam és mentem Anyához. Az ovo néni azt mondta, ha nem lennék pelusos akkor simán mehetnék oviba is! Anya nagyon büszke volt rám!

Szombaton délelőtt a Duna plazaba mentünk Süsü a sárkányra! Nagyon tetszett nekünk a díszlet és az előadás is, bár én a végén már elég sokat ficánkoltam. Sok barátunk is ott volt, akik próbáltak engem lekötni a végén, de nekem nem volt jó csak azt hajtogattam, hogy „Apa, Apa, Apa…” mert, hogy ő is eljött csak körbenézelődött, míg ment az előadás! Majd mentünk haza ebédelni és aludni. A délután játékkal telt és sajnos Anya nélkül, mert dolgozni ment és csak vasárnap reggel ért haza.

Vasárnap reggel nagy volt az öröm mikor Anya hazaért, és sajnos nem is tudott szegény pihenni, mert mi nem igazán hagytuk őt. Sírtunk mikor Apa becsukta az ajtót, hogy aludjon. Így Anya megpróbált ébren maradni délig és akkor velünk együtt lefeküdt egy kicsit. 2 órát sikerült is pihenni, aztán mentünk vendégségbe. Este aztán 8 óra is elmúlt mikor haza értünk így csak gyorsan átöltöztünk és mentünk aludni. kilenc óra se volt és már Anya is aludt!

Hétfőn délelőtt itthon voltunk. Délután pedig a Bencusékhoz mentünk át játszani. Este vacsi, pancsi, hajmosás és egy mese után aludni mentünk.
Gyorsan és eseménydúsan telt a hosszúhétvégénk!

2010. május 21., péntek

Évzáró





A videón látható az egész évzáró!!!
http://rendezveny-fotos.hu/videogaleria/evzaro2010/index.php

Elmaradtunk egy kicsit....


Szombaton délelőtt átmentünk a Fehér Papáékhoz és felköszöntöttük őt a születésnapján. Tőlem egy csokit, Anyáéktól dobos tortát a Mátétól pedig egy verset és egy rajzot kapott!

Íme, a vers:
Rajzoltam egy vonatot
A vonatra ablakot
Ablakába nagypapát
Ölébe egy unokát!
Az unoka én vagyok
A nagypapa a Nagypapám
Az ablakba mi vagyunk
Indulhat a vonatunk!

Ebédre finom húslevest ettünk és kacsát párolt káposztával. Az ebéd nem ment teljesen zökkenő mentesen, mert a Máté magára borította a levest így az ingje és a farmerja is piszkos lett. Szerencsére Anya vitt melegítőt, ha kimennénk, az udvarra ne a farmerokat koszoljuk be. Így azt és egy pulcsit vett fel. Amíg mi aludtunk Anya hazament a Papával és a Petrával ruhákért. Délután még játszottunk egy kicsit, majd átmentünk a Keriapuhoz, mert Apának volt ott egy kis dolga. Késő este alvásidőben érkeztünk csak haza. Egy gyors fürdés után mese és alvás következett.
Vasárnap a Mama jött át a Fekete Papával délután. Sokat játszottunk együtt, sőt még a szomszédból a Kevin és a Linett is nálunk játszott! Nagyon jó kis délután volt, de az este már nem annyira tetszett nekünk, mert mikor elillant haza akkor ránk várt a pakolás, és mondanom sem kell bőven volt mit.

Hétfőn az idő sajnos borzalmas volt! De azért mi elmentünk a Dédmamáékhoz. Ott ebédeltünk, én aludtam egy nagyot aztán indultunk is, hogy odaérjünk a Mátéért az oviba. A fogorvos elmaradt, mert az idő katasztrófa volt és Anyának nem volt kedve már utcán lenni. Így haza mentünk és otthon játszottunk.

Kedden az idő egy picit jobb volt, mert bár nagyon fújt a szél, de legalább nem esett az eső. Ennek ellenére itthon voltunk egész nap! Csak Mátét vittük és hoztuk el az oviból.

Szerdán délelőtt bementünk a Mama munkahelyére, majd gyorsan haza ebédelni és aludni. Délután a Mátéval fogorvoshoz mentünk. A 3 lyukas fogból kettő már be van tömve! Már csak egy és vége!

2010. május 18., kedd

2010. május 15., szombat

Dr. látogatás, pakolás és egy kis csavargás


Hétfőn reggel elvittük a Mátét az oviba, majd hazamentük. Megreggeliztünk és Anya megfőzte az ebédet / vacsit. Utána elmentünk a temetőbe, majd ügyet intézni. Aztán siettünk haza, mert úgy elhúzódott, hogy már alvásidő volt. Délután a Mátét vittük fogorvoshoz ismét. Most több alkalommal is mennünk kell, mert sajnos elromlott 3 rágó fogacskája is. Aztán, hogy egy kicsit kellemesebb programban legyen részünk-lementünk a játszótérre.

Kedden reggel ovi, majd Auchan. Délután pedig átmentünk a Petráékhoz játszani. Sajnos az udvaron nem sokat lehettünk, mert hamar beborult és elkezdett esni az eső. Így bent folytattuk a játékot, majd megvacsiztunk és elindultunk haza.
Szerdán délelőtt ismét az Auchanba kötöttünk ki, mert Anya vett magának egy cipőt, de sajnos nem lett neki jó (széttördelte a lábát és kényelmetlen is volt). Délután a dr. nénihez mentünk le, mert hétfő óta minden este felszökik a lázam 38,5-ig és a köhögés, orrfolyás sem akar múlni. Szerencsére nincs nagy baj, már a végét járjuk (a dr. néni szerint), így nem is írt fel semmit csak azt mondta szedjem reggel este a nurofent.

Csütörtökön délelőtt itthon voltunk. Délután a Giniéknél játszottunk és még éppen időben értünk oda, mert már mikor a kapuban voltunk elkezdett szakadni az eső. Míg el nem állt ott is maradtunk és csak fél 7-kor indultunk haza. Megint kaptam tőle 1-2 kisruhát és szép kis csatokat is.

Pénteken egész nap itthon voltunk, leszámítva, hogy reggel elvittük és délbe haza hoztuk a Mátét az oviból. Anya pakolt egész nap. Rendbe rakta a ruhásszekrényünket és kiválogatta, hogy mi az, ami már kicsi nekünk. A játékaink is át lettek válogatva, mert ami törött, sérült volt az ment a kukába. Így most gyönyörű rend van nálunk, egészen szombat reggelig, míg fel nem kelünk!

2010. május 13., csütörtök

Utazunk a villamoson!





Hétvége

Szombaton vendégeink voltak! Átjött hozzánk a Máté Keripuja és a huga a barátjával. Ettünk fincsi bolognait majd délután játszottunk illetve néha-néha hagytuk a felnőtteket is egy kicsit beszélgetni. A késő délután már nem telt a legjobban, mert nekem is elkezdett csipásodni a szemem és elég nyűgős voltam. Estére be is lázasodtam és jól be is dagadt a szemem és csúnya piros lett. A Máté ment a szomszédba mi pedig este 8-kor az ügyeletre Anyáékkal. Majd egy órát vártunk, mert annyian voltak előttünk és a hab a tortán az, hogy egy olyan kislánnyal játszottam végig, akiről utólag kiderült, hogy bárányhimlős. Most Anya figyeli és várja a pici pöttyöket! Szerencsére nincs nagy baj, nekem is kötőhártyám van, mint a tesónak hét elején. De a dr. néni nem tudta megmondani, hogy mitől dagad be a szemem. Az éjszak nem telt túl jól, mert 2-3 óránként felébredtem.

Vasárnap itthon voltunk. Játszottunk, pihentünk és sürgött forgott körülöttem a család, hogy ne nyűgizzek hanem nyugi legyen!

2010. május 9., vasárnap

Lerobbantunk



Hétfőn délelőtt itthon voltunk! A délutánunk viszont nagy és kellemetlen csavargásokkal telt. A Mátéért elment Anya az oviba ebéd után, mert így volt egyszerűbb a délutánt nézve. Még jó, hogy elment, mert éppen mikor megérkezett összefutott az ovo nénivel, aki hívni akarta őt, mert a Máté fájlalta a fogát és sírt is ebéd közben. Alvás után először a dr. nénihez mentünk, mert a Máténak csipásodott a szeme, Anya tippje sajna bejött és a Máténak kötőhártya gyulladása volt. Majd elmentünk a fodrászhoz, (ez volt a nap kellemesebb része) majd pedig a fogorvos bácsihoz mentünk, aki megállapított, hogy a Máténak van kettő lyukas fogacskája! Az egyiket betömte a másikat majd jövő héten. Haza érve játszottunk és vártuk a 7 órát mikor a Máté is ehetett.

Kedden délután Anya szépen felöltözött a Mátéval együtt (megengedték az oviba, hogy bemenjen Máté) és elmentek az Anyák napjára. A műsor aranyos volt és szép, de azért egy kicsivel többet várt Anya tőle, hiszen már 2. éve jár oviba a Máté. Az ajándékok és a versek szépek és meghatóak voltak!

Szerdán itthon játszottunk a Mátéval egész nap! Délelőtt elszaladtunk az Auchanba és délután is lementünk egy kicsit bicajozni, motorozni!

Csütörtökön Máté elment oviba, mert amilyen gyorsan jött úgy el is ment a kötőhártya. A délutánt a Giniéknél töltöttük sajnos a lakásba és nem a játszón, mert délben leszakadt az ég és ömlött az eső. Így minden tiszta víz volt, pedig kellemes meleg volt, mert sütött a napocska.

Pénteken ismét itthon maradt a Máté mert elkezdett köhögni ő is és én is.

2010. május 5., szerda

Anyáknapja

Minden gyerek lerajzolta Anyukáját, Ime a mi anyukánk :)

Anyáknapi ajándék!

Megkérdezték a gyerekeket, hogy miért szeretik az Anyukájuk, a Máté ezt mondta: " mert néha csinál olyan hamit amit megkérek, tejbegrizt, tejberizst"

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

(Sok-sok versikét mondott a Máté az anyák napi műsoron, de Anyának ez a kedvence, mind közül!)

2010. május 2., vasárnap

Medvepark



Szombaton délelőtt itthon voltunk. Anya próbált takarítgatni, mi pedig játszani, de nem sok sikerrel ment a dolog. Mi vitatkoztunk és visítottunk, kiabáltunk és Anya ezt elég nehezen viseli, így a vége az lett, hogy ő is kiabált velünk és még büntetést is be lett ígérve. Ebéd és alvás után azért egy szupi kis program várt ránk. Veresegyházára mentünk a medve parkba! Én tavaly már jártam ott, de még kicsi voltam és nem láttam az egészből semmit. Most viszont!!!!! Még macikat is etettem finom mézzel és szépen sétáltam szinte végig. Nagyon sok állatkát látunk, egyik jobban tetszett, mint a másik. Láttunk lovakat, kutyákat, macikat, farkasokat, őzeket, gólyákat és 1-2 hetes farkas kölyköket is! Majd játszottunk egyet a játszótéren, vonatoztunk aztán indultunk haza. Otthon a szokásos esti dolgok után mentünk aludni.

Vasárnap délelőtt itthon voltunk ismét. Délután viszont elmentünk és felköszöntöttük a Mamát és a Dédimamát. Vittünk nekik orgonát és festettünk nekik szép képeket. Volt finom rántott húsi és lekváros bukta. Este otthon még maradt idő egy kis játékra aztán ismét vacsi, pancsi stb. és alvás.

Nagy csavargások



Hétfőn délelőtt itthon voltunk, illetve lementünk a dr. nénihez, hogy mérjen meg, mert Anya kíváncsi volt rá, hogy mennyit fogytam az elmúlt napokba. Szerencsére nem olyan vészes. 10 kilóról 9,5 kilóra fogytam. Délután 16 órára elmentünk a Mátéért majd egy nénivel találkoztunk, mert Anya talált ÚJ! Szandált a tesz-veszen és azt vettük, meg. Sajnos kiderült otthon, hogy nagy lett, de Anya nem annyira morcos, mert azt mondja, majd jó lesz jövőre és amúgy is nagyon jó áron jutottunk hozzá.

Kedden délelőtt csavarogtunk egy nagyot Anyával, majd délután elmentünk a Mátéért és lent voltunk motorozni, bicajozni!

Szerdán délelőtt ismét csavarogtunk, ügyeket intéztünk. A délután nagyon vidáman és kellemesen telt. Ovi után a Giniékhez mentünk és ott játszottunk a házukba a játszótéren. Csak este jöttünk haza, így már csak vacsi, pancsi és mese, alvás volt hátra a napból.

Csütörtökön délelőtt itthon voltunk, délután pedig a Városligetbe voltunk. Kacsákat néztünk és játszótereztünk. Nagyon ügyes és bátor lány vagyok, mert olyan magas dolgokra felmásztam, hogy Anya csak lesett nagyokat.

Pénteken délelőtt szandál nézőben voltunk és meg is találtuk a megfelelőt! Délután a Kerianyuval találkoztunk és elmentünk egy nagyon szuper játszótérre Zuglóba.