Vasárnap délelőtt sajnos megint nem voltam a toppon ezért Anya úgy döntött lemegyünk sétálni egy kicsit. A mozgó babakocsiba még is csak könnyebben megy az alvás és a Máténak sem árt egy kis friss levegő. Séta és bevásárlás után siettünk haza, mert az uncsitesóim jöttek látogatóba, mert még nem láttak engem. Persze nem én voltam a fontos számukra hanem, hogy játszhattak egy jót a Mátéval és a játékaival. Miután haza mentek mindenki ment aludni, mert délután ismét vendégek jöttek, akik felköszöntötték a Mátét és megcsodáltak engem. A délután sem telet a legjobban, mert megmutattam a vendégeinknek, hogy milyen hangerővel rendelkezem és Anya sem tudott sokat a vendégekkel beszélgetni, mert elég nyugtalanul aludtam mikor végre nagy nehezen elaludtam. Az éjszaka ismét nagyon jól telt, azt mindig alvással töltöm és a hangomat nem lehet szinte hallani. Csak 4-5 óránként egy pici nyöszörgést. Anya olyankor átszalad a kisszobába és már jöhet is a fini tejecske aztán ismét az alvás.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése